2016. április 8., péntek

1. rész

Sziasztok!
Bár nem érkezett visszajelzés, úgy döntöttem felrakom az első részt lesz, ami lesz alapon. Remélem esetleg elnyeri a tetszéseteket. Ha ez megtörténik, akkor légyszíves hagyjatok valami nyomot magatok után, jólesne! :)
Na, nem is húzom tovább, remélem tetszeni fog az első rész!
(U.i.: nem ígérek semmit, hogy mikor tudok részeket hozni, mert nem mindig jutok géphez, de igyekszem)

1.       rész

Hát ez a nap is eljött. Amikor végleg itt hagyom a családom. Anyámék és a testvérem a Balatonon vannak egy hete, azóta pakolok megállás nélkül és tüntetek el minden nyomot, ami rávezethetné őket arra, hogy hol kezdek új életet.
 Amúgy Kovács Lizett vagyok, 22 éves, idén fejeztem be a zeneakadémiát. Miami lesz holnaptól az új otthonom, ahol zongoratanárként fogok dolgozni egy olyan zeneiskolában, ahol a tanároknak megmutatkozási lehetőséget adnak az emberek előtt, vagyis elég híres koncerteken játszhatnak az iskola külön színházában. Szóval igen, eléggé boldog vagyok, hogy ilyen helyen kaptam munkát.
Egy dolog miatt sajnálom, hogy elmegyek, az pedig a legjobb barátnőm, Niki. Általános iskola óta ismerjük egymást és elég erős a barátságunk, hiszen amíg külön helyen tanultunk se szakadt meg. De neki megígértem, hogy amint lehet, találkozunk. Vagy ő jön, vagy én megyek.
Mielőtt bárki azt hinné, hogy lakás nélkül vágnék bele mindenbe, már egy hónapja lefoglaltam egy időre egy albérletet, amit ha elégedett leszek, meg is veszek.
Még egyszer ellenőriztem, hogy minden megvan-e ami kell és mivel semmi sem hiányzott, nekiálltam megírni a búcsúlevelem és kitöröltem a facebookom. Azért írtam pár utolsó szót a családomnak, hogy ne azt higgyék, hogy elraboltak  vagy valami, hanem tisztában legyenek a tényekkel.
„Kedves Anya és Apa!
Amikor ezt olvassátok, én már valószínűleg az új életemet élem. Igen, elköltöztem, nem raboltak el, semmi nem kényszerített erre, mindent a saját akaratomból tettem. Nincs ott senkim ahova mentem.
Tudom, ti teljes mértékben azt hittétek, hogy minden rendben. Nem, már általános iskolás korom óta nem volt semmi rendben. Talán éreztétek mindig is, hogy én nagyon különbözöm tőletek. Mielőtt azt hiszitek, hogy felelőtlenül és hirtelen döntöttem, ez nem igaz. Nagyon régóta terveztem ezt, csak sosem tudtam megvalósítani. Így jobb lesz mindenkinek.
Kérlek ne keressetek, hiszen nem véletlen megyek el tőletek. Nem szeretném veletek tartani a kapcsolatot, új életet akarok kezdeni nélkületek. Azt nem mondom, hogy sosem szerettelek titeket, de egy ideje már nem. Viszont hálával tartozom, amiért felneveltetek. Köszönök mindent. De itt a mi közös utaink véget érnek.
És még egyszer nyomatékosítom, hogy kérlek ne keressetek, mert csak időpazarlás lenne. Minden kapcsolatot megszakítottam, új számom lett, még Niki se tud róla, hogy elmegyek.
Sok szerencsét kíván:
lányotok, Lizett”
Nem volt nehéz megírni, hiszen azon kívül, hogy új számom van és hogy Niki nem tud semmiről, minden igaz volt. A SIM kártyámat dobtam még csak ki és majd az USA-ban akarok új számot kérni, Niki meg persze mindent tud. Rajta kívül azonban tényleg senki más.
Felpillantottam az órára és nyugodtan állapítottam meg magamban, hogy még csak egy óra, így egy fél óra múlva ha elindulok, még akkor is várnom kellett volna egy felet a repülőmre. A biztonság kedvéért, hogy ne kelljen sehova sietnem, hívtam egy taxit, ami elvitt a repülőtérre. Viszonylag hamar odaértem és amint nagy nehezen sikerült a csomagjaimat összeszedni, indultam is a kasszához.
-          Jó napot kívánok, miben segíthetek? – kérdezte unottan egy középkorú nő.
-          Lizett Smith néven van egy jegyem Miamiba – igen, már át is írattam a nevem amerikaira és csináltattam új személyit, útlevéllel együtt.
-          Rendben. Elkérhetném a személyi igazolványát? – erre elkezdtem az említett tárgy után kutakodni a kis, pöttyös hátizsákomban, ami nem éppen egy új darab. Amint megtaláltam, felé nyújtottam a kis kártyát.
-          Köszönöm. Tessék, itt a jegye. Kellemes repülést!
-          Köszönöm szépen, további szép napot – próbálkoztam barátságosan, mosolygósan viselkedni, de ezek szerint nem jött be, mert továbbra is savanyú képpel olvasgatott egy újságot. Mindegy is, engem már vár az új életem.
A váróban kerestem egy szabad helyet (amiből mellesleg volt bőven), lepakoltam és elővettem a telefonom, hogy e-mailben egy utolsó helyzetjelentést adjak Nikinek, majd az albérletem tulajdonosának, miszerint, ha minden jól megy, holnap ott vagyok. Kedves nő, amíg az utóbbi időben beszéltünk, megkedveltem, hiszen nem csak a lakásommal segített, de részben a munkahelyem is ő intézte.
Miután végeztem a két üzenet elküldésével gyorsan csekkoltam, hogy az iPodom fel van-e töltve, hiszen magamat ismerve egyáltalán nem fogok tudni aludni, így majd marad a zenehallgatás. Mivel ez nem tűnt egy tartalmas programnak, inkább nekiálltam nézelődni. nagy fehér helyiség volt a váróterem két büfével, egy mosdóval és pár könyvespolcra hasonlító bútorral, amin utazási prospektusok és szórólapok voltak.
A lábammal folyamatosan doboltam és azt vettem észre, hogy egyre többször ellenőriztem a telefonomon az időt. Izgultam, de úgy gondolom érthetően, mégiscsak egy sorsdöntő lépés volt ez az egész.
Aztán végre bemondták, hogy a mi repülőnkre akik várnak, azok pakolják fel a poggyászaikat a futószalagra és szálljanak fel a gépre. Nyugodtan elindultam, hiszen láttam, hogy nincsenek sokan, így fölösleges lenne tolakodni. Miután leadtam a csomagom, elindultam a gép felé. Felszállva magamban nyugtáztam, hogy ez nem is volt olyan nagy jármű. Mondjuk nem sok ember utazik Magyarországról Miamiba manapság. Mindegy, ezen többet nem agyaltam, hanem inkább elfoglaltam az utolsó előtti sorban található, ablak melletti helyemet. Utánam szépen lassan elkezdte a többi utas is elfoglalni az ülését, aztán mikor szinte tele lett a kis gép, becsukták az ajtókat és meghallottuk a pilóta hangját:
-          Üdvözlöm kedves utasainkat, itt a kapitány beszél. Kérem csatolják be öveiket és akkor meg is kezdhetjük a felszállást. Reméljük, hogy tökéletesen elégedettek lesznek szolgáltatásainkkal. Két kedves stewardessünk segítségükre lesz bármiben, úgyhogy akármire szükségük van, csak nyomják meg a fejük fölött található kék gombot. Köszönöm figyelmüket, csatolják be öveiket és kellemes utazást kívánunk!
Az utasításra hallgatva elkezdtem babrálni az övemmel, amivel hamarosan sikerült is bebiztosítanom magam. Aztán megéreztem, hogy megkezdtük a felszállást. Fura érzés volt, de amint felértünk a megfelelő magasságba, a repülés teljesen sima volt és az öveink kicsatolódtak. Hogy elfoglaljam magam, elővettem az iPodom és a fülhallgatóm, majd benyomtam rajta a kedvenc lejátszási listámat, ami tömve volt One Directionnel, Zaynnel és más populáris előadók számaival. Na persze, most azért, mert iPodom van, mindenki azt hihette, hogy hű, de pénzes vagyok meg mindenféle alma cuccom van. Pedig ez közel sem igaz. Erre i évek óta gyűjtöttem a pénzem, mire sikerült megvennem. A tanulmányaim mellet két műszakban dolgoztam és igyekeztem minél kevesebbet költeni, aminek meg is van az eredménye. Utazok Miamiba.

Már 3 órája tartott az út, amikor kezdtem elálmosodni. Kicsit meglepett, de aztán bevillant, hogy előző este csak forgolódtam az izgalom miatt, így nem sok idő jutott az alvásra. Elég laposakat pislogtam egy ideje, úgyhogy arra jutottam, hogy megadom magam és alszok egyet.


2 megjegyzés: