2. rész

Sziasztok!

Ismét itt vagyok egy újabb résszel, mivel most a hétvégén volt a történetre egy kis időm. Nem is az írással lenne baj, hanem, hogy be kell gépelnem, mert füzetben van. Szóval igen.

Na elég a rizsából, jöjjön a következő rész. Remélem tetszeni fog. 

Ha elnyeri a tetszéseteket iratkozzatok fel, kommenteljetek, mindegyik jólesik és csodás lenne visszajelzésnek, hogy hogy megy ez nekem.

Na, nem húzom tovább.

2. rész

Arra ébredtem, hogy az egyik pörgősebb számom üvölt a fülemben max hangerőn. Először azt se tudtam, hogy hol vagyok, de aztán pár pillanatra rá beugrott, hogy éppen Amerikába tartok. Rápillantottam az órámra, ami kilencet mutatott, vagyis egy órám van leszállásig. Mivel Liam a fülemben még mindig a Temporary fixet énekelte elég hangosan, úgy döntöttem lejjebb kéne vennem a hangerőt, amikor rádöbbentem, hogy azért süketültem meg majdnem, mert rákönyököltem a zenelejátszó egyik gombjára. Még vagy háromnegyed órát elvoltam szépen csendben, zenét hallgatva, amikor ismét megszólaltak a hangszórók.

-          Kedves utasaink, itt ismét a pilóta beszél. Kérjük csatolják be öveiket, megkezdjük a leszállást.

Engedelmeskedve az utasításnak megint becsatoltam az övem. Újra érezni lehetett azt, amit felszállásnál, de most már nem ért olyan váratlanul. Ahogy megállt a gép, mindenki felállt a helyéről és elkezdte elhagyni a járművet.

Kiérve vakító napsütés fogadott, hiszen itt még csak délután négy óra volt. Előkotortam a napszemüvegem és folytattam utam az itteni még hatalmasabb váróterem felé, ahol összeszedtem a csomagomat és fogtam magamnak egy taxit. A sofőrnek immár angolul bediktáltam a papíromra lefirkantott címemet, aki közölte, hogy nem lesz hosszú út, hiszen közel van a lakásom a repülőtérhez (ami nem mellékes, hogy ezzel együtt a tengerparthoz is).

A taxisnak igaza volt, tényleg hamar odaértünk, kifizettem és további szép napot kívántam, amit mosolyogva viszonzott. Végre valaki, aki jókedvű. Ekkor realizáltam csak magamban, hogy én TÉNYLEG Miamiban vagyok és TÉNYLEG valóra vált az álmom.

Ahogy ígérte, a lakásom tulaja éppen időben érkezett a kulcsaimmal.

-          Szia, én Kate Hudson vagyok, de szólíts csak Kate-nek. Velem leveleztél január óta. Mindjárt adom a kulcsaidat – igen, pontosan ahogy képzeltem Kate-et. Csinos, 40-es évei közepén járó, energiabomba és határozott nő.

-          Szia, örülök, hogy végre találkozunk. Én Lizett Smith vagyok, amit persze tudsz. Köszönöm, hogy ilyen pontosan ideértél – mosolyogtam rá, ahogy az előbb ő is tette.

-          Elég a fölösleges dumából, adom is a kulcsaidat, megmutatok pár dolgot és hagylak pakolni.

-          Öhm, rendben, köszönöm. – nekem néha gyors Kate tempója, de bírom.

Kate fogta magát, kinyitotta az ajtót, beengedett, majd be is csukta utánam. A táskám és a bőröndöm ledobtam a pici hallban és Kate után indultam. A kis szoba a konyhába nyílt, ami szürkésre volt festve, fehér bútorokkal. Elég modern volt és az első perctől kezdve imádtam. A konyhában ebédlőasztalként egy nagyobb bárpultra hasonlító bútor szolgált, ami mögött nem sokkal nyílt egybe a nappali. Itt krémes színek uralkodtak, falban és bútorban egyaránt. Egy nagyobb sarokkanapé, egy dohányzóasztal, könyvespolc és egy Tv foglalta el a helyét itt. Ugyanitt volt egy hatalmas ablak, ami a városra nézett. Gyönyörű volt. Innen három szoba nyílt, ahol persze már voltak ajtók. Az első ahova a beléptünk, a fürdőszoba volt. Nem volt túl nagy, egy zuhanyzó, egy WC és egy mosdókagyló tükörrel és egy kis szekrénnyel. Nekem pont megfelelt. Utunkat a hálószobába folytattuk, ami szintén nem volt túl nagy, de itt is megtalálható volt egy Tv, egy franciaágy és egy tolóajtós, akasztós szekrény pár plusz fiókkal. Ami persze itt is elámított, az a hatalmas ablak volt, amin ha csak futón kinéztünk, a házakat láttuk, de jobban figyeltünk, feltűnt a tenger is. Egy utolsó szoba volt, amire a legjobban kíváncsi voltam. A vendégszobából átalakított zeneszoba. Itt egy franciaágy és egy szekrény állt, de Kate elintézte nekem egy zongora és egy fali könyvespolc beruházását. Így hát eladtuk az ágyat és a szekrényt, de én egyáltalán nem bántam. Ahogy beléptem, csak ámultam és bámultam. Gyönyörű, fekete zongora állt az éppen, hogy nem fehér szoba közepén egy ugyanolyan színű könyvespolccal a falon. Kate nyakába ugrottam, hiszen mindent neki köszönhettem, egy hónap alatt intézte el ezeket a csodákat.

-          Köszönöm Kate, te vagy a legjobb!

-          jaj, ugyan kérlek, csak tettem, amire kértél.

-          De akkor is.

-          Na. Pár dolog a lakásodról. Beköttettem az internetet, hogy neked azzal ne kelljen vesződni, a jelszó a konyhapulton. A víz a zuhanyzóban kicsit lassan melegszik fel, de amúgy minden rendben vele. Ja, és hoztam pár alap dolgot a közértből, így talán nem halsz éhen és esz meg a kosz.

-          Te jó ég, mennyivel tartozom?

-          Drága Liz, semennyivel. Te vagy az eddigi egyik legnormálisabb albérlőm. Na, tessék itt vannak a kulcsaid és én már mentem is. Szia Liz.

-          Szia Kate és tényleg köszönök mindent – de ezt már csak reméltem, hogy hallotta, hiszen viharzott is ki az ajtón telefonálva, futón intve egyet.

Amint elment, elkezdtem kutatni a telefonom után, hogy tájékoztathassam legjobb barátnőmet hogylétemről. Gyorsan csináltam egy új facebookot, de nem jelöltem be, csak írtam neki egy üzenetet, miszerint jól vagyok és csatoltam hozzá pár képet a lakásomról. Nem vártam válaszra, mert Magyarországon már este 11 van és Nikinek holnap dolgoznia kell.

Úgy döntöttem elkezdek kipakolni, így felnyitottam a bőröndöm. A ruháimat szépen beakasztottam a szekrénybe, a higiéniai és sminkcuccokat pedig bepakoltam a fürdőbe. A táskám alján hevert a kottáim egy része, amiket most a zeneszobában helyeztem el. Lazításképp meg persze ottragadtam a zongora mellett. Már fél órája gyötörtem a hangszert, amikor megkordult a gyomrom. Mondjuk jogosan, mert már régen nem ettem. Feltápászkodtam a székről és megindultam a konyha felé, hogy megnézzem, milyen ehető dolgokat hozott Kate. Igaza volt, ne sok cuccot vásárolt, de ez bőven elég volt nekem. Kivettem egy joghurtot a hűtőből és mellé egy almát a gyümölcsös tálból. Nyugodtan falatoztam, miközben sorra vettem, holnap mit kell csinálnom:

·         bevásárolni élelmiszerekből

·         új telefonszámot igényelni

·         venni pár ruhát, hiszen nem hozhattam magammal mindent

·         zongorakottákat és egy metrognome-ot venni

·         beugrani a zeneiskolába

Ezeket mind felírtam egy papírra, mert magamat ismerve úgyis elfelejtenék valamit. A ragadós post-itet felragasztottam a hűtőre és a késői uzsonnámból maradt szemeteket kidobtam. Következő programként a zuhanyzást választottam, mikor is realizáltam, hogy otthon hagytam a tusfürdőm és a samponom. Ez szerencsére még azelőtt történt, hogy beálltam volna a víz alá, így fogtam magam, felöltöztem és az internetes térképen kerestem egy közeli boltot. Nem kellett sokáig kutakodnom, két sarokra volt egy drogéria. Jó is, itt talán még valami új sminkcuccot is találok, hiszen a zongorázás mellett még ezzel is szerettem kísérletezni, persze csak módjával, mégiscsak tanár vagyok, attól függetlenül, hogy fiatal is egyben.

 Felkaptam a pénztárcám, a telefonom, a kulcsaim és a fülhallgatóm, majd lesietve a lépcsőn elindultam abba az irányba, amerre a telefonom mutatta. Mivel a mobilnetem még nem működött, ezért kénytelen voltam pár screenshotot készíteni, nehogy eltévedjek.

 Első utamhoz képest viszonylag hamar megtaláltam az üzletet, ami egy kicsit eldugott volt, de aki figyelt, az észrevette. Benyitottam és mosolyogva köszöntem  a velem egyidősnek tűnő lánynak a kasszánál, aki ezt a gesztust viszonozta. Felkaptam egy kis kosarat és megindultam  a sorok között, amikből nem volt sok, talán hat, de mindent megtaláltam, amit kerestem. A szükséges dolgokon kívül vettem magamnak egy új szemhéjpúder palettát és egy rúzst (mindegyik kifogyóban volt a készletemből). Ismételten mosolyogva távoztam, majd indultam hazafele. Az új otthonomig most se tévedtem el szerencsére, amiért járt egy képzeletbeli vállveregetés.

Az ajtón belépve olyan érzés fogadott, ami csak nagyon régen tört fel belőlem még kiskoromban, amikor hosszú út után beestünk a házba. Tehát ez az az érzés, amikor valaki hazaér. Mit ne mondjak, csodás és felemelő volt.

Ha már lementem a boltig, gondoltam akkor végre lezuhanyzom. Kipakoltam és elraktam az új szerzeményeim felét, míg a szükségeseket beraktam a kabinban található polcra. Ismét levetkőztem és beálltam a frissítő víz alá. Nagyon jólesett.

Miután kiszálltam és kerestem egy alvós szettet, mert este hétkor úgyse megyek sehova, lehuppantam a Tv elé és elkezdtem valami nézhető műsor után kutatni. A hírek mellett döntöttem, ha már itt élek, legalább legyek tisztában vele, hogy mi történik. Nem sok érdekes dolgot láttam és hallottam, egészen addig, amíg a helyi tudósításokat nem mutatták. Ugyanis szó esett a munkahelyemről. Azt említették, hogy idén is szoros verseny volt a megüresedett tanári helyre, amit most egy távoli országból érkező fiatal hölgy kapott meg. Ennél a pontnál megállt bennem az ütő, hiszen Kate azt mondta, hogy sima ügy volt lerendezni ezt a munkát nekem.

Megvártam a hírek végét, de utána egyből nyúltam a telefonom után, hogy messengeren felhívjam Kate-et és magyarázatot kérjek. Párszor kicsengett, mire meghallottam lakásom tulajának életvidám hangját:

-          Oh, szia Liz, talán valami gond van? – érdeklődött segítőkésen.

-          Gond a nincs, viszont most láttam a helyi híreket, amiben azt mondták, hogy elég szoros verseny folyt a tanárok között a munkámért, míg te azt mesélted, hogy gyerekjáték volt megszerezni.

-          Drága Liz. Ezt csak felfújták, hiszen a helyi Tv félig a zeneiskola igazgatójáé, aki minél nagyobb hírnevet akar így szerezni az intézménynek. Volt más jelentkező is, de talán max hárman voltatok. Nyugodj meg édesem, minden rendben.

-          Oh, hát az úgy más. Akkor ne haragudj, hogy így rád törtem.

-          Semmi gond Lizzy, semmi gond. De ha nem haragszol mennem kell. Ha valami kell, tizenegyig hívj. Szia!

-          Szia és köszi – majd letette.

Így már persze minden más volt.

Még egy kicsit neteztem, aztán kilenc óra körül már majdnem elaludtam a kanapén, így lekapcsoltam a Tv-t és befeküdtem az ágyamba, hogy holnap kipihenten kezdhessem a napom. Nem kellett sokat várnom, hamar elnyomott az álom.

1. rész

Sziasztok!

Bár nem érkezett visszajelzés, úgy döntöttem felrakom az első részt lesz, ami lesz alapon. Remélem esetleg elnyeri a tetszéseteket. Ha ez megtörténik, akkor légyszíves hagyjatok valami nyomot magatok után, jólesne! :)

Na, nem is húzom tovább, remélem tetszeni fog az első rész!

(U.i.: nem ígérek semmit, hogy mikor tudok részeket hozni, mert nem mindig jutok géphez, de igyekszem)

1.       rész

Hát ez a nap is eljött. Amikor végleg itt hagyom a családom. Anyámék és a testvérem a Balatonon vannak egy hete, azóta pakolok megállás nélkül és tüntetek el minden nyomot, ami rávezethetné őket arra, hogy hol kezdek új életet.

 Amúgy Kovács Lizett vagyok, 22 éves, idén fejeztem be a zeneakadémiát. Miami lesz holnaptól az új otthonom, ahol zongoratanárként fogok dolgozni egy olyan zeneiskolában, ahol a tanároknak megmutatkozási lehetőséget adnak az emberek előtt, vagyis elég híres koncerteken játszhatnak az iskola külön színházában. Szóval igen, eléggé boldog vagyok, hogy ilyen helyen kaptam munkát.

Egy dolog miatt sajnálom, hogy elmegyek, az pedig a legjobb barátnőm, Niki. Általános iskola óta ismerjük egymást és elég erős a barátságunk, hiszen amíg külön helyen tanultunk se szakadt meg. De neki megígértem, hogy amint lehet, találkozunk. Vagy ő jön, vagy én megyek.

Mielőtt bárki azt hinné, hogy lakás nélkül vágnék bele mindenbe, már egy hónapja lefoglaltam egy időre egy albérletet, amit ha elégedett leszek, meg is veszek.

Még egyszer ellenőriztem, hogy minden megvan-e ami kell és mivel semmi sem hiányzott, nekiálltam megírni a búcsúlevelem és kitöröltem a facebookom. Azért írtam pár utolsó szót a családomnak, hogy ne azt higgyék, hogy elraboltak  vagy valami, hanem tisztában legyenek a tényekkel.

„Kedves Anya és Apa!

Amikor ezt olvassátok, én már valószínűleg az új életemet élem. Igen, elköltöztem, nem raboltak el, semmi nem kényszerített erre, mindent a saját akaratomból tettem. Nincs ott senkim ahova mentem.

Tudom, ti teljes mértékben azt hittétek, hogy minden rendben. Nem, már általános iskolás korom óta nem volt semmi rendben. Talán éreztétek mindig is, hogy én nagyon különbözöm tőletek. Mielőtt azt hiszitek, hogy felelőtlenül és hirtelen döntöttem, ez nem igaz. Nagyon régóta terveztem ezt, csak sosem tudtam megvalósítani. Így jobb lesz mindenkinek.

Kérlek ne keressetek, hiszen nem véletlen megyek el tőletek. Nem szeretném veletek tartani a kapcsolatot, új életet akarok kezdeni nélkületek. Azt nem mondom, hogy sosem szerettelek titeket, de egy ideje már nem. Viszont hálával tartozom, amiért felneveltetek. Köszönök mindent. De itt a mi közös utaink véget érnek.

És még egyszer nyomatékosítom, hogy kérlek ne keressetek, mert csak időpazarlás lenne. Minden kapcsolatot megszakítottam, új számom lett, még Niki se tud róla, hogy elmegyek.

Sok szerencsét kíván:

lányotok, Lizett”

Nem volt nehéz megírni, hiszen azon kívül, hogy új számom van és hogy Niki nem tud semmiről, minden igaz volt. A SIM kártyámat dobtam még csak ki és majd az USA-ban akarok új számot kérni, Niki meg persze mindent tud. Rajta kívül azonban tényleg senki más.

Felpillantottam az órára és nyugodtan állapítottam meg magamban, hogy még csak egy óra, így egy fél óra múlva ha elindulok, még akkor is várnom kellett volna egy felet a repülőmre. A biztonság kedvéért, hogy ne kelljen sehova sietnem, hívtam egy taxit, ami elvitt a repülőtérre. Viszonylag hamar odaértem és amint nagy nehezen sikerült a csomagjaimat összeszedni, indultam is a kasszához.

-          Jó napot kívánok, miben segíthetek? – kérdezte unottan egy középkorú nő.

-          Lizett Smith néven van egy jegyem Miamiba – igen, már át is írattam a nevem amerikaira és csináltattam új személyit, útlevéllel együtt.

-          Rendben. Elkérhetném a személyi igazolványát? – erre elkezdtem az említett tárgy után kutakodni a kis, pöttyös hátizsákomban, ami nem éppen egy új darab. Amint megtaláltam, felé nyújtottam a kis kártyát.

-          Köszönöm. Tessék, itt a jegye. Kellemes repülést!

-          Köszönöm szépen, további szép napot – próbálkoztam barátságosan, mosolygósan viselkedni, de ezek szerint nem jött be, mert továbbra is savanyú képpel olvasgatott egy újságot. Mindegy is, engem már vár az új életem.

A váróban kerestem egy szabad helyet (amiből mellesleg volt bőven), lepakoltam és elővettem a telefonom, hogy e-mailben egy utolsó helyzetjelentést adjak Nikinek, majd az albérletem tulajdonosának, miszerint, ha minden jól megy, holnap ott vagyok. Kedves nő, amíg az utóbbi időben beszéltünk, megkedveltem, hiszen nem csak a lakásommal segített, de részben a munkahelyem is ő intézte.

Miután végeztem a két üzenet elküldésével gyorsan csekkoltam, hogy az iPodom fel van-e töltve, hiszen magamat ismerve egyáltalán nem fogok tudni aludni, így majd marad a zenehallgatás. Mivel ez nem tűnt egy tartalmas programnak, inkább nekiálltam nézelődni. nagy fehér helyiség volt a váróterem két büfével, egy mosdóval és pár könyvespolcra hasonlító bútorral, amin utazási prospektusok és szórólapok voltak.

A lábammal folyamatosan doboltam és azt vettem észre, hogy egyre többször ellenőriztem a telefonomon az időt. Izgultam, de úgy gondolom érthetően, mégiscsak egy sorsdöntő lépés volt ez az egész.

Aztán végre bemondták, hogy a mi repülőnkre akik várnak, azok pakolják fel a poggyászaikat a futószalagra és szálljanak fel a gépre. Nyugodtan elindultam, hiszen láttam, hogy nincsenek sokan, így fölösleges lenne tolakodni. Miután leadtam a csomagom, elindultam a gép felé. Felszállva magamban nyugtáztam, hogy ez nem is volt olyan nagy jármű. Mondjuk nem sok ember utazik Magyarországról Miamiba manapság. Mindegy, ezen többet nem agyaltam, hanem inkább elfoglaltam az utolsó előtti sorban található, ablak melletti helyemet. Utánam szépen lassan elkezdte a többi utas is elfoglalni az ülését, aztán mikor szinte tele lett a kis gép, becsukták az ajtókat és meghallottuk a pilóta hangját:

-          Üdvözlöm kedves utasainkat, itt a kapitány beszél. Kérem csatolják be öveiket és akkor meg is kezdhetjük a felszállást. Reméljük, hogy tökéletesen elégedettek lesznek szolgáltatásainkkal. Két kedves stewardessünk segítségükre lesz bármiben, úgyhogy akármire szükségük van, csak nyomják meg a fejük fölött található kék gombot. Köszönöm figyelmüket, csatolják be öveiket és kellemes utazást kívánunk!

Az utasításra hallgatva elkezdtem babrálni az övemmel, amivel hamarosan sikerült is bebiztosítanom magam. Aztán megéreztem, hogy megkezdtük a felszállást. Fura érzés volt, de amint felértünk a megfelelő magasságba, a repülés teljesen sima volt és az öveink kicsatolódtak. Hogy elfoglaljam magam, elővettem az iPodom és a fülhallgatóm, majd benyomtam rajta a kedvenc lejátszási listámat, ami tömve volt One Directionnel, Zaynnel és más populáris előadók számaival. Na persze, most azért, mert iPodom van, mindenki azt hihette, hogy hű, de pénzes vagyok meg mindenféle alma cuccom van. Pedig ez közel sem igaz. Erre i évek óta gyűjtöttem a pénzem, mire sikerült megvennem. A tanulmányaim mellet két műszakban dolgoztam és igyekeztem minél kevesebbet költeni, aminek meg is van az eredménye. Utazok Miamiba.

Már 3 órája tartott az út, amikor kezdtem elálmosodni. Kicsit meglepett, de aztán bevillant, hogy előző este csak forgolódtam az izgalom miatt, így nem sok idő jutott az alvásra. Elég laposakat pislogtam egy ideje, úgyhogy arra jutottam, hogy megadom magam és alszok egyet.

Bevezető

Sziasztok!

Ez lesz az első blogom, de ez a sztori már érett bennem, de akkor is elnézéseteket kérem az esetleges hibákért. Remélem tetszeni fog, itt egy rövid bevezetőt olvashattok. 

Ha kíváncsiak vagytok a történetre légyszi hagyjatok egy kommentet vagy iratkozzatok fel, higgyétek el, sokat jelent! :)

"Kovács Lizett vagyok, de most már csak Lizett Smith. Elköltözöm a családomtól Miamiba a tudtuk nélkül. Csak pár sort hagyok magam után és reménykedni tudok, hogy az új otthonomban megtalálom végre az életem értelmét. Nem, nem szerelemre gondolok. Mondjuk még talán az is lehet."

Lizett Smith egy átlagos 22 éves lánynak tűnik. Azonban hatalmas tervei vannak. Megszökik szülei elől egy másik kontinensre, ahol új életet kezd. Otthon elvégezte még a zeneakadémiát, így Miamiban egy eléggé szuper iskolában taníthat zongorát. Nem a szerelem meglelése a fő célja, mégis az is eljut hozzá. Megismerkedik a helyi focicsapat kapitányával, akivel elég jól alakulnak a dolgok. De van egy bökkenő, aki nem más, mint Liz egyik barátnője, Lucy.